A vagyonvédelmi szaktanácsadás jelentőségét bizonyítja az is, hogy a biztonság és ezen belül is különösen a magántulajdon védelmének fontossága a rendszerváltást követően – a magántulajdon egyre növekvő arányban történő elterjedésével - rendkívüli mértékben felértékelődött, sőt a magántulajdon védelme alkotmányos alapjoggá vált.

Ahhoz, hogy pontosan ismerje azt, hogy az Ön, illetve vállalkozása meglévő vagyonvédelmi rendszere milyen hatékonysággal van megtervezve és az alkalmazva (azaz milyen hatékony), ezért az Ön objektumában/létesítményében, a helyszínen vállaljuk jól felkészült, a törvényeket és a jogszabályokat ismerő szakembereinkkel az objektum/létesítmény vagyonvédelmi kockázatelemzését, auditálását. Ennek keretében a kockázatok minimalizálása céljából nemcsak a védelem gyenge pontjaira és biztonsági kockázataira mutatunk rá és adunk vagyonvédelmi szaktanácsadást, hanem javaslatot teszünk az optimális védelmi rendszer kialakítására, illetve a szükséges változtatásokra.

Vagyonvédelmi szaktanácsadásunk alapján Ön megalapozott döntést tud hozni a rendelkezésére álló anyagi eszközeinek legjobban megfelelő védekezési módokra, azok hatékony kombinációjára (élőerős őrzés, vagyonvédelmi mechanikai-, illetve vagyonvédelmi elektronikai rendszerek alkalmazására).

  • Vezeték nélküli rendszerek hardveres fejlesztése
  • Egyéb informatikai szaktanácsadás
  • IT rendszerek biztonsági átvilágítása
  • Vezeték nélküli hálózatok sérülékenységvizsgálata
  • Szoftveres sérülékenységvizsgálat
  • Hardver és szoftver installációs tanácsadás
  • Szerver - kliens oldali sérülékenységvizsgálat, tanácsadás
  • Hardver és szoftver kereskedelem
  • Informatikai adatvédelmi és adatmegőrzési tanácsadás
  • Informatikai hálózati topológia és sérülékenységvizsgálat

 

 

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, keressen minket a 06 96 830 012-os telefonszámon,írjon e-mail-t az info@isgroup.hu e-mail címre, vagy töltse ki az alábbi űrlapot:

Vagyonvédelem, élőerős őrzés

Vagyonvédelmi és ezen belül élőerős őrzési szolgáltatásainkkal várjuk érdeklődésüket, illetve megrendelésüket. Vezetői állományunk felkészült, több éves-, sőt közülük néhányan évtizedes szakmai-vezetői tapasztalattal rendelkeznek.

Tovább

Rendezvénybiztosítás

A rendezvény sikere elsősorban azon múlik, legyen az bármilyen jól előkészített és megszervezett, ha annak lebonyolítása - különösen a résztvevők testi épségére vonatkozóan - biztonságosan megvalósítható.

Tovább

Biztonságtechnika

Strukturált informatikai hálózat előkészítése IP megfigyelő rendszerekhez. IP rendszerű kamera megfigyelőrendszerek kivitelezése, üzemeltetése.

Tovább

Magánnyomozás

Magánnyomozót fogadni, magánnyomozót igénybe venni általában hosszas döntés eredménye, tekintettel a megbízás tárgyának kényességére és érzékenységére. Ahhoz viszont, hogy minden kétséget kizáró bizonyosságot lehessen szerezni sok esetben szükség van magánnyomozó igénybevételére.

Tovább

Park- és kertgondozás

A szemet gyönyörködtető, esztétikus gondozott parkok és kertek látványa nyugalmat és békességet varázsol a kikapcsolódni, illetve pihenni vágyók számára. Mindezek megvalósításához folyamatos, megtervezett és szakszerű park- és kertgondozás szükséges.

Tovább

Vagyonvédelmi szaktanácsadás

A vagyonvédelmi szaktanácsadás felértékelődött, amit az is bizonyít, hogy a biztonság és ezen belül is különösen a magántulajdon védelmének fontossága a rendszerváltást követően – a magántulajdon egyre növekvő arányban történő elterjedésével - rendkívüli mértékben felértékelődött, sőt a magántulajdon védelme alkotmányos alapjoggá vált.

Tovább

Informatika

Informatikai szakmai állományunkkal az széles körű informatikai területeken állunk az érdeklődők és megrendelők rendelkezésére.

Tovább

Takarítás

Káresemény bekövetkezésekor az egyik legnehezebb feladat a felelősség pontos meghatározása az őrzést végző vagyonvédelmi szolgáltató- és a takarítást végző cégek között. Éppen ezért cégünk az élőerős őrzés mellett takarítási szolgáltatást is kínál, így a felelősség nem oszlik meg a vagyonvédelmi-, és a takarítást végző cégek között.

Tovább

Kérjen árajánlatot online!

Tovább