Az esemény jelentőségét növelte az a tény is, hogy Győr városa még nem rendezett egyetlen sportágban sem ezelőtt olimpiát, ezért érthető módon Győr városa és a Magyar Sakkszövetség is kiemelt figyelmet fordítottak a rendezvény előkészítésére és lebonyolítására.  Az esemény fővédnöke dr. Áder János köztársasági elnök, védnökei dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, a Magyar Sakkszövetség elnöke, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere és Szabó László Zsolt az MTVA vezérigazgatója voltak.

Az első négy helyet az alábbi csapatok szerezték meg, sorrendben: India, Oroszország, Irán, és Magyarország első csapata. Külön mi is gratulálunk a fiatal magyar sportolóknak a nagyszerű, negyedik hely megszerzéséért.

A Nemzetközi (FIDE)-, és a Magyar Sakkszövetség értékelése alapján a rendezvény lebonyolítása és azon belül is annak biztosítása nagyon jó színvonalú volt, a résztvevő országok azzal elégedettek voltak, egyetlen egy ország sakkszövetsége sem jelzett semmilyen kifogást, vagy megoldatlan problémát. Mindez szép siker és elismerés részünkre is, ezért külön mi is gratulálunk a biztosításban részt vett vezetőknek és vagyonőröknek.

Kérdése van? Keressen minket!

Szolgáltatásaink

Élőerős őrzés, porta-, és recepciós szolgálat

A Vagyonvédelmen belül élőerős őrzési szolgáltatással is várjuk érdeklődésüket, illetve megrendelésüket. Vezetői állományunk felkészült, több éves-, sőt közülük néhányan évtizedes szakmai-vezetői tapasztalattal rendelkeznek.

Tovább

Rendezvénybiztosítás

A rendezvény sikere elsősorban azon múlik, legyen az bármilyen jól előkészített és megszervezett, ha annak lebonyolítása - különösen a résztvevők testi épségére vonatkozóan - biztonságosan megvalósítható.

Tovább

Takarítás

A szolgáltatás teljesítéséhez rendelkezünk megfelelő állományunkkal minőségi szolgáltatást nyújtunk. A takarításhoz-, tisztításhoz környezetbarát takarító-, és tisztítószereket használunk.

Tovább

Park- és kertgondozás

A szemet gyönyörködtető-, esztétikus parkok-, a gondozott kertek-, és zöldterületek látványa nyugalmat és kellemes érzést varázsol az emberek számára. Ehhez kínáljuk Önöknek a szakmailag felkészült és tapasztalt munkatársainkkal szolgáltatásainkat.

Tovább

Biztonságtechnika, kamerarendszerek

A hatékony vagyonvédelem nem képzelhető el, pusztán élőerős őrzéssel, hanem ahhoz szükséges és elengedhetetlen a mechanikai-, és elektronikai vagyonvédelmi biztonságtechnikai rendszerek megléte és összehangolt alkalmazása is.

Tovább

Munka-, tűz-, és környezetvédelem

Szakembereinkkel olyan megoldásokat kínálunk, hogy vállalkozása munkavédelmi-, tűzvédelmi-, környezetvédelmi szempontból a hatályos jogszabályoknak megfeleljen.

Tovább

Kérjen árajánlatot online!

Tovább

Állást keres? Jelentkezzen hozzánk!

Tovább